Első

Ez életem első blogja, ezzel az első hosszabb egybefüggő szövege is, amit nyilvánosan közzé teszek. Nincs gyakorlatom az írásban, de mivel 2009 nyarát egy amerikai táborban töltöm, ezért úgy gondoltam, ez a legegszerűbb mód, hogy mindenkivel megosszam az itt történő eseményeket, úgyhogy az amatőr megoldásokat egyelőre nézzétek el nekem, igyekszem majd fejlődni. :)

Tehát az USA-ban vagyok, Észak Carolinában, Brevardban. A tábor neve Camp Carolina, típusát tekintve privát fiútábor, hivatalos információkat itt találtok: http://campcarolina.com . Észak Carolina (a jövőben NC) a keleti parton van, Virginia és Dél Karolina között. Brevard az állam nyugati felén található, közel az államhatárhoz. Ez a környék egy számomra különleges és gyönyörű hely. Azt hittem sokáig az amerikaiakról, hogy nem becsülik a természetet, de itt szinte teljesen érintetlen, tényleg minimális az emberek hatása. A tábor maga a Pisgah Forest nemzeti park szélén van, a várostól csak pár kilométerre. Mindenütt erdő veszi körül, falevelekkel borított ösvények, patakok, mezők vannak mindenfele. Rengeteg az állat, rendszeres az ablakon bekukucskáló őz, az út közepén bambuló nyuszi, a hatalmas, színpompás pillangó. Tényleg csodálatos, pontosan az, amire vágytam.

Maga a tábor hatalmas, van egy tavunk, ahol lehet úszni, vizilabdázni, illetve van egy hatalmas felfujható valami, ami olyan mint egy úszógumi, csak százszor nagyobb, egy gumi van a közepén, amire ráállva az a két ember feladata, hogy belökjék a másikat a vízbe. That's fun :) Illetve van egy másik tó, ahol lehet horgászni (az előzőben nincsenek halak, mert olyan vízbe nem mennek bele). Van még itt mászófal, gördeszka pálya, focipálya, lovarda hatalmas karámmal és díjugrató pályával és persze az erdö és a nemzeti park adta lehetőségekkel (én itt leszek egész nyáron). Van még egy csomó minden, de sajnos még nem sikerült mindent felfedeznem. Az ebédlő egy domboldalban van, szóval mire felérünk jól megéhezünk. A tábor körül magánházak vannak, fantasztikus modon minden rombolás nélkül képesek építkezni (mi erre miért nem vagyunk képesek...), a házak általában félig már az erdőben vannak, szóval reggel lehet a mókusok ugrálására kelni. A város jelképe épp a fehér mókus, rmeélem látok majd legalább egyet!

Szóval elindultam az én kis kalandomra szombaton hajnalban, sok-sok böröndnyitogatás, pakolás, veszekedés és összebújás után, el kellett búcsúznom sok embertől, bár mivel 3 nappal korábbra számítottam indulási időpontnak, ezért azt hiszem nagyjából mindenkivel sikerült találkoznom. De nyugi, visszamegyek :) Szóval reggel 4 előtt elindultam édesanyámmal és édesapámmal a repülőtérre. Ott egy gyors becsekkolás, bőröndfoliázás (köszi Anyu! ), és már mehettem is be a géphez. Volt mág pár órám, addig lógtam a neten és a hajnali baglyokkal beszélgettem. Elrepültem végül Frnakfurtba, ahol pont annyi időm volt, hogy átérjek a new york-i géphez. Itt az útlevél ellenőrzést koordináló úr, amikor megnézte az útlevelem, csunyán nézv közölte, hogy nem vagyok EU állampolgár, és fáradjak át a másik sorba, mire szépen mosolyogva mondtam neki, hogy Mo már igenis EU tag, ezután sürü bocsánatkérések közepette azzal mentegetőzött, hogy nem érti ami az útlevelemre van írva. Azért azt illene érteni hogy Európai, főleg latin betűkkel írva :) Szerencsére még Pesten becsekkolásnál sikerült egy jó kis helyet választanom a hosszú útra, de a 8 óra így is sok volt... Az ablak mellett ültem, az első sorban, a válasz fel mögött. Mellettem egy indiai lány ült, aki mindenre úgy nézett mint a véres marhahúsra, amit elé raktak. Mellette ült a mamája, aki aktívan itta a vörösborokat, biztosan nem tudta h 10.000 méter magasan hamarabb megárt az alkohol. Szóval csacsogtak (számomra felfedezhetetlen nyelven) és vihogtak az iPodjukat nyomogatva egész úton, de nem volt vészes. Az úton végre megnéztem a Csokoládé című filmet, ami már 1 hónapja megvan, de még nem volt rá időm sajnos. Megérkeztem a JFK-re, átrobogtam 4 terminállal odébbra miután hosszas várakozás és egy kellemes 10 perces beszélgetés után az officer úrral a bőröndöm is meglett. Az 5-ös terminálon gyorsan ettem egy kis hideg zöldséges tésztasalátát, vetteme gy átalakítót a konnektorokhoz, és igyekeztem még pár emberrel kommunikálni, amigy biztosan van világháló, és időm rá. Eljött a beszállás ideje, de a gépem sehol nem volt. 45 perc késéssel beállt a kapuhoz, leszálltak az utasok, gyorsan kitakaritották, majd felszálltunk, és még egy órát álltunk a kifutó előtt. Ez már belföldi járat volt, Charlotteba ment. Csupa amerikai ember, a legkülönfélébbek, de mindenféleképpen érdekesek!

Végül megérkeztem, a reptéren Driaan várt a táborból, illetve Emma, aki előttem érkezett Dél Afrikából. 18 éves, balett táncos, és jógát fog oktatni. Már a reptéren nem érezte jól magát, azóta belázasodott, de ma este már jobban volt, egyelőre ő a szobatársam, nagyon kedves. Megérkezett még két fiú Ausztráliából, vagy ahogy ők mondják Aussie-ból (most mar biztos vagyok benne h igy irjak!), és Driaan mindenáron Subway Sendwich vacsorát akart nekünk, és ő bittos volt benne, hogy azok sokáig nyitva vannak, hát f10kor már mind a 3 zárva volt, Ezt persze egy 2 órás autóút előtt keresgélte. Végül Wendy's-ben ettünk, ami nagyjából ugyanolyan int az összes többi gyorsétterem, annak ellenére, hogy minndannyian mondtuk, hogy nem vagyunk éhesek. Végül, éjjel 1kor megérkeztünk a táborba, f2kor már ágyban is voltunk. Na de jött a reggel f8, lehetett felkelni, fürdeni, 8-ra reggelizni menni, onnan egyenesen life guard tréningre, amiről fogalmam sincs, hogy miért is kell elvégeznem. Délelőtt oktatás, délután úszás meg vízi életmentés. A délelőtt dögunalom, a délután viszont jó, rég úsztam ennyit. Szerdára le kell tudnom úszni 12 hosszt mellúszásban és 12 hosszt gyorsúszásban, ami kb 10 év nem-úszás után érdekes feladat, de már ma eljutottam 12 mellig és 8 gyorsig. Tegnap vacsira hot dog volt, ma hamburger, de azt mondják majd lesz normális kaja is Van mindig vega menü, ma nagyon finom kuszkusz volt grillzöldségekkel, és tojás pite, az is tele zöldségekkel. Erre megettem még egy nagy tál friss zöldséget és egy zöldalmát, igyekszem minél kevesebb "amcsi" kaját enni. Remélem sikerül a sok gyaloglástól és lovaglástol leadni pár kilót és feszesíteni a hátsómon :) Az időjárás bolondabb mint nálunk áprilisban. Itt esőerdőnek hívják az erdőket, mivel 10 percig esik, majd fél óráig nem, vagy nem esik egész nap, aztán éjjel meg hatalmas vihar van. Tegnap egész délután hol esett hol nem teljesen kiszámíthatatlan rendszerben, ma szép idő volt, most kezdett el éppen esni. De állandóan meleg van, még éjjel is lehet egy pólóban rohangálni. Hálózsákban alszom, és bőven elég.

A következő két napban, kedden és szerdán még life guard oktatáson leszek, ahol 3 képesítést is kapok, lesz egy CPR, ami náluk az ujraélesztést jelenti (szívmasszázs, defibrillátorral valo sokkolás és lélegeztetés), lesz egy első segély és egy vízimentő. Az a legjobb, ősszel megyek baywatchba szerepelni :) Végül végre valahára csütörtökön lóra ülünk, és elmegyünk egy éjszakára kempingezni a parkba, már teljesen be vahyok sózva. Csak azért tellik az idő, mert várom a csütörtök reggelt!! Ma végre vacsora után sikerült végre eljutnom, hogy megnézhessem a lovakat, Nagyon szépek és kedvesek, nyugodtak, hagyták magukat simogatni és nyomkodni :) Az istállóban minden egyes állásra ki van téve egy papír, amin van egy fénykép a lóról, illetve olyan infók, mint név, fajta, születési év, természet, barát a karámban, magasság, suly, kik lovagolhatják (kezdő-középhaladó-haladó-személyzet) illetve a hibáik. Nagyon hasznos, ilyet még sehol nem láttam! Már alig várom, hogy dolgozhassak velük, megismerjem mindegyiket. 5-en vagyunk lovászok, Amy, Simone, Antoinett és Nathan még rajtam kívül. Mind nagyon aranyosak, Amyvel és Simone-nal együtt vagyunk most tréningen, ők is inkább lovagolnának. Ők itt voltak már tavaly is, és mondták, hogy ne aggodjak, 3 hónapig le se fogok szállni a lóról. Hát úgy legyen!

Azt hiszem első nekifutásra ennyit tudok leírni, várom a megjegyzéseket blogger barátaimtól és persze másoktól is.